2016. május 1., vasárnap

Rebarbara


 Szükséges: 
 néhány rebarbara levél nyél,
édesítő(vagy cukor),
Mellé tej, vagy joghurt, (ital vagy krém) .

Itt most egy vitamindús turmix lesz leírva, de natúran, inkább alapitalnak nevezném. Kicsit vitaminhiányosnak találtam a hetet(a dokim is), és semmi ötletem nem volt. A kerti séta közben rájöttem, hogy az idén sokkal korábban van a rebarbara a szokásosnál, hiszen már virágba borult.
Nyersen még soha nem próbáltam felhasználni, de egyszer mindent el kell kezdeni.
Pár levelet leszedtem, de most a fotózás is tervbe volt, ezért kicsit átestem a ló túlsó oldalára. Behoztam levelestől a növényeket. A szárakat megtisztítottam, csak simán lehúzva, mintha babot szálkátlanítanák, csak itt nagyobb falatokat fogtam meg a végén.


Egy közelebbi fotó mutatja, hogy sikeres volt a tisztítás, és a héjak szépen pöndörödnek karikába.
Mosás után, nagyobb darabokra daraboltam (eredetileg  kis tálba szoktam, de a fotó miatt inkább a tányért választottam.



 Elővettem a kis házi okos masinát és próbálkoztam, először a darabolással, hátha képes lesz, mint ahogy nyáron szoktam a gyümölcsöt feldolgozni.

Nem volt sikerem vele, csak lett egy kis plusz mosogatnivalóm is. Most már a poharas részt vettem elő és hozzá a turmixos fejet tettem fel. Simán nem vitte, de egy kevés vízzel tökéletes munkát végzett.



Látszik a pohárba az eredmény, igaz mellette a sok mosogatnivaló is, de legközelebb már nem kell annyi.
Igyekeztem közeli fotót is készíteni, de ez nem sikerült a konyhában.

Végül a kertben sikerült valamivel élethűbb fotót készíteni.
Kész a natúr rebarbaralé, innen már csak az ízesítés van hátra, mert innen még lehet belőle bármi. Én most csak édesítőt tettem hozzá és még egy kis vízzel összekutyultam, pihenhetett a hűtőbe.

 Ebéd előtt egy pohárka rostos ital jól esik, leves helyett. Persze tejes turmixnak is tökéletes. A rebarbarához egy kicsit több édesítés szükséges, mert elég savanyú ital. Tökéletes a nyári  nagy melegbe,(ha lesz) a hűtőből kivéve.

Ha tejjel készítjük, akkor még finomabb lesz, de én valami édesebb növénnyel fogom legközelebb párosítani( sárgarépa az édesebb fajtából) vagy valami más, majd kitalálok valamit amivel összefér az íze, mert elég savas így.
A levélnyeleket viszont már lehet elrakni, akár fagyasztóba, vagy csak pépesítve üvegbe, hiszen most zsenge és finom.

2016. április 30., szombat

Velő uzsonnára

Kenhető velőkrém uzsonnára

sertésvelő 15-20 dkg,
kanálnyi zsír,
1 nagy vöröshagyma,
só,
őrölt bors,

Velőpástétom volt a tervem, amikor megvettem a sertésvelőt. Amikor hazaértem, csak betettem a hűtőbe és késő délután az uzsonnához gondoltam elkészíteni és persze későinek, vagy inkább korai vacsora?.
A velőt már egy órával előbb hideg vízbe raktam, de közben kicsit átnéztem az esetleges csontszilánkok miatt.
A vöröshagymát tisztítás után apróra daraboltam(lusta voltam pépesíteni) és megdinszteltem aranyszínűre egy nagy kanál sertés zsírban. Rátettem a lecsurgatott velőt és tovább kevergettem, amíg a víz elpárolgott. Közben rászórtam a borsot és megsóztam egy kicsit.
A vége felé a bent lévő fölösleges vöröshagyma zöldjét is beledaraboltam.
Az egész összeállt kenhető krémes állagúvá, és úgy döntöttem további munkálódás fölösleges, hiszen melegen az asztalra teszem. A pástétomhoz még kihűlés pépesítés stb. kihagytam, de finom lett így is és elfogyott. Mire mindenki nekiült, már nem is volt meleg.
A fotózás és leírás ötlete, kicsit késő lett, de itt a bizonyíték, az egyik tányér, amin csak a nyoma van a krémnek.

2016. április 14., csütörtök

2016. április 13., szerda

2016 tavasz

Pár tavaszi kép, egy időben fotózva.



Cseresznye, megy, körte és a ringló, mind egyszerre érezte meg a meleget és a szabad utat.

2016. április 1., péntek

Vegyes turmix

Itt mindenfélét összeturmixoltam, csak úgy, mert volt pár maradék gyümölcs a hűtő aljában, kezdtek fonnyadt benyomást kelteni, de egy remek ital még lehet belőlük.
gyümölcsök (banán, narancs, alma)
Egy kis tej,
Volt egy öreg kefirem, azt is beledobtam. Nem romlott, csak lassan közeledett a lejárat.
Édesítőt is tettem bele, csak szemre, nem mérve.
Összekutyultam a géppel, és jónak ítéltem.

Itt csak összedobtam pár ezt is, azt is, a fotó kedvéért., de a turmixhoz a kopottabbakat válogattam ki.