2014. május 26., hétfő

Hársfa virágzása

 Itt a hársfavirágok szezonja, ez azért is érdekes mert tavaly a szárítás módszeréről június elején írtam részletesen ezért azt most kihagyom, a linkről elérhető. Most korábban jött a virágzás, kicsit korábban kezdhetnénk szárítani, csak párásabb a levegő, hogy természetes körülmények között tudjuk szárítani.
 Azért érdemes többet gyűjteni, mint amit elfogyasztunk, hiszen a fürdővízbe szórva is nagyon jót tesz a testnek. Más növények szárított elemeivel együtt tökéletes gyógyteakeverék készíthető. Magában a hársfateából sokat fogyasztani nem praktikus, váltakozva más teákkal érdemes inni.
Amikor virágzik a hársfa a környezete csodás illatot áraszt. A lepkék is szívesen látogatják, volt év amikor tömegesen voltak jelen a fákon. A méhek is szívesen látogatják és a mézet készítenek. A méz is rendelkezik a gyógyhatásokkal (köhögés ellen, görcsoldó, álmatlanság ellen). A színe világos sárgától egészen sötét árnyalatig előfordul, kicsit kesernyés ízű és erős illatú de finom. Az ára is borsos, csaknem az akácmézzel vetekedik.
Sütni, főzni nem túl praktikus, mert kiemeli az utóízt, de simán tökéletes a gyógyhatás.

Nincsenek megjegyzések: