2010. augusztus 17., kedd

Tériszony


Már a délelőtti konyhai tevékenység közbe eldöntöttem, ma magasra török. Kis domb az egész, kacskaringós szerpentinnel. Fölfelé mentem rendesen, igaz később a belső felén az útnak.





Boldogan hogy majd milyen remek fotókat készítek. Ha, ha, ha..... Már háromnegyedénél gyanús volt, hogy talán mégse kellene, de a csakazértis velem volt. Felmentem.





Mikor elfogyott a szerpentin, ott álltam a semmi közepén. A széle felé nem akartam menni. Óvatosan körbefordultam a fotómasinával.






Megszületett a határozatom, nagyon alföldi vagyok. Remegett a gyomrom. Eldöntöttem, ide se szeretnék túl sűrűn feljönni. Lehet hogy a hegyeknél is gond lenne? Régebben megmásztam néhány kicsit. Most gyáva nyúl vagyok?
A lefelé nézést azért legyőztem. Kicsit lassan, de elindultam lefelé.
Néha megálltam, azért hogy pár fotót összekapjak. Lassan és nem közelítve a korláthoz. Még a vihar előtt leértem.


Nem volt kedvem hazamenni, a jó melegbe egy kis eső nem ijeszt meg. Tovább sétáltam a vízparton.




A vízisízőket nézegettem, és a halászok mellett is elsétáltam. Megjött a menetrendszerű eső. Egy fiatal tölgyfa alá álltam be.




Itt találkoztam egy gyönyörű lepkével. Ő a fa törzsén keresett menedéket. Annyira szép volt, hogy elővettem a gépet, de a látási viszonyok miatt vaku kellett. Az én lepkém felháborodottan átment egy másik fához. Nem nagyon félt, de nem akartam zavarni. Persze agyon ázni se. Rövid zuhé volt. szinte alig kaptam vizet. A lábam ezután csatakos lett, de ez jó volt a langyos füvön. Még másfél órát sétálgattam, de a következő esőre leléptem.


Most visszanézve azért, a látvány megérte a kockázatot. Lehet hogy legközelebb mégis? Újra.....
Ha lehetőség lesz rá.......






 Itt még látható néhány fotó!

Nincsenek megjegyzések: